A homlokzat már szépen alakult, folyamatosan haladtak a munkák, és egyre jobban kirajzolódott, milyen lesz Mézelke végső hangulata. 
Ahogy egyre többször távolabbról is ránéztem a házra, volt valami, ami már nagyon kilógott az összképből.
A régi kapu.
A maga terepmintás, toldozott-foldozott módján megvolt a bája…
de a megújult ház mellett már nem tudtam elképzelni.
Olyan érzés volt, mintha egy teljesen más világ bejárata állna előtte.
Próbáltuk megmenteni.
A szemfülesebb követőim talán észrevették, hogy egy korábbi fotón már félretéve várakozott.
Homokszórással is próbálkoztunk, de végül nem lett olyan az eredmény, amilyet szerettem volna.
Így eltettük későbbre.
Az új kapu beépítése viszont elkezdődött.
Az oszlopokat betonba kellett helyezni, pontosan kimérni, hogy minden tökéletesen egy vonalba kerüljön.
Készült egy kiskapu és mellette a kétszárnyú nagykapu.
Fekete színét tudatosan választottam.
Már akkor magam előtt láttam a kisház jövőjét:
egyszer majd a tető is megújul, és fekete korcolt lemezfedést kap.
Ehhez a jövőbeli látványhoz álmodtam meg ezt a kaput is.
A beépítés szerencsére gördülékenyen ment.
Voltak segítőim, akik már rutinosabbak voltak ebben, de én is aktívan részt vettem a folyamatban – és minden percét élveztem.
Amikor elkészült…
olyan érzésem volt, mintha ez a kis erdei ékszerdoboz végre megkapta volna a koronáját. 