Nyár eleje volt.
Szép idő… és vele elindult a Mézelke felújítása.
A belső térhez alig kellett hozzányúlni.
De volt egy pont, amit nem lehetett halogatni.
A nyílászárók.
Bár még hozták a régi, békebeli hangulatot,
szigetelésben és állapotban már nem feleltek meg annak, amire szükség volt.
Az idő megtette a maga dolgát.
Ezért egy korábbról ismert, megbízható csapatot kértem fel a munkára.
Akkor már tudtam, hogy ez nem csak egy sima csere lesz.
Ha már hozzányúlunk… akkor nagyot álmodunk.
A felső szint – a leendő háló –
egy teljes, völgyre néző panorámás üvegfelületet kapott.
A gyártás gyorsan elkészült.
A bontás viszont… már kevésbé volt romantikus.
Darázsfészkek, állati rágásnyomok kerültek elő, a fal belseje pedig szinte el volt korhadva.
Látszott, hogy a ház hosszú ideig magára volt hagyva.
De a zsalugáterek gyönyörűek voltak, a maguk megfáradt állapotukban.
Mégsem szerettem volna visszatenni őket az új ablakokra,
így később egészen új szerepet kaptak.
Amikor kikerültek a régi ablakok, a ház hirtelen jellegtelenné vált.
Mintha elveszített volna egy darabot önmagából.
Aztán amikor elkészültek az újak…
minden a helyére került.
Világosabb lett, nyitottabb,
és a fénnyel együtt új élet költözött bele.
Így készültünk a következő lépésre.