Amikor először beléptem a Mézelkébe…
Egy olyan tér fogadott, ami azonnal otthonos volt.
Letisztult, világos, az erdő színeivel.
Mintha a ház már akkor tudta volna, hogy mire vágyom.
A fürdő királykék falai, a fehér csempékkel és finom mintájú járólapokkal…
egyszerre voltak karakteresek és békebeliek.
És valahogy minden pont az én ízlésemet tükrözte.
Az előző tulajdonos tényleg szépet alkotott itt.
Egyáltalán nem éreztem azt, hogy át kellene formálnom.
Inkább azt, hogy tovább szeretném vinni.
A ház üres volt.
Bútorok nélkül… de mégsem volt üres.
Valahogy úgy éreztem, mintha ez a hely már várt volna rám.
És ott, abban a csendben indultak el a gondolatok.
Milyen legyen a tér?
Milyen anyagokkal, színekkel lehet ezt az érzést tovább erősíteni?
Egy dolgot biztosan tudtam:
ide nem “berendezés” kell.
Hanem egy természethez igazodó, puha, könnyed, letisztult világ.
És volt még valami…
A nyílászárók már nem voltak méltók ehhez a házhoz.
Korhadtak, huzatosak, nehezen nyíltak.
Így megszületett az első igazi döntés.
És ha már változtatni kell… akkor nagyot álmodtam.
A felső szintet – a leendő hálót –
egy teljes, völgyre néző üvegfelületté alakítottam át.
A következő lépés pedig mindent megváltoztatott.