Beköszöntött a tavasz, a Mézelke is megtelt élettel …
Az első bejegyzésben csak egy havas pillanatot láttatok, de magáról a helyről még nem sok minden derült ki.
Ez a kis házikó egy nagy akácos közepén bújik meg. Jobbról egy régi patakmeder határolja– kb. 6–8 méter mély és 10 méter széles –, ami a vadak egyik fő vonuló útja.
Mivel kerítés nincs (csak egy kapu), így ők teljes nyugalommal élték mindennapjaikat a telken.
De ez majd egy külön történet lesz…
Amikor először beléptem a régi, rozsdás kapun, valami egészen különös élmény fogadott.
A lábam alatt citromfű nőtt mindenhol… és ahogy léptem, az illata szinte körülölelt.
Innen jött a név is: Mézelke.
A citromfű népies neve.
Ahogy egyre jobban szétnéztem, sorra bukkantak elő a színes, kedves növények, gyógynövények:
vérehulló fecskefű, pettyegetett tüdőfű, fekete nadálytő, árvacsalán, cickafark, amiket akkor még csak könyvekből ismertem …
és még sok minden más.
Aztán jöttek a gombák is.
Osztrák csészegomba, később őzlábak, csiperkék, tintagombák…
És bár kívül már most is egy kis külön világ volt, belül még bőven tartogatott meglepetéseket.
Ez a hely nem csak egy ház.
Hanem egy élő, lélegző kis világ.
És még csak most kezdtem el igazán felfedezni.